top of page

Református

templom

 

A taliándörögdi református templom egy kicsi templom kicsi, ám lelkes hitközösséggel rendelkezik. Szívesen várják az érdeklődő látogatókat az év bármely szakában előzetes egyeztetés alapján. Istentiszteletet minden páratlan héten 9.30­kor vasárnaponként tartanak.

A taliándörögdi református templom 1793­ban nyerte el mai formáját. A templomot 1793 előtt az evangélikusok használták, de a magas hit béli közösség száma miatt az evangélikusoknak kicsinek bizonyult, így a reformátusoknak adományozták. A lelkészek viszonylag gyorsan váltották egymást, de több mint 200 éve, kisebb kihagyásokkal van prédikátora a hitközösségnek.

A templom is és a paplak is műemlék védelem alatt áll. A templom késő barokk stílusban épült, az építkezést helyi felajánlások segítették. A paplak egy másik épületnek a része volt, a mai Klastrom kocsmával volt egybeépítve. A két épület között ma keskeny rés van, ennek helyén régen egy belső templom állt, erre következtethetünk a paplak külső falára festett falfreskó maradványokból, amik régészek által bizonyítottan belső térre jellemző festmények. Feltételezhető, hogy a Tallián család épületegyütteséhez tartozott. Néprajzi szempontból is műemlék füstös kemencéje, építészeti stílusában mai napig is fellelhetőek a parasztbarokk formák.

Ma is megtekinthető, bár felújításra szorul, felújításával létrejöhetne egy tájház, nagyon régi emlékekkel.

A lelkész Tapolcáról jár prédikálni, kéthetente vasárnap, fél 10­ kor kezdődik az istentisztelet. A templom és paplak is megtekinthető az év bármely szakában.

 

Lelkész: Szabó Emőke lelkipásztor

Kapcsolattartó: Varga Zsuzsanna 06308694735

Istentisztelet: kéthetente vasárnap 9.30

bottom of page